music

2015. január 17., szombat

18. Rész - Türelem és önkontroll

Drága Frees! 

Végre vége a cirkusznak! Sikeresen zártam a félévet és lefelvételizem. Tehát most pihi van.:D

Sajnálom a késést (tudom már megint), de sokatok élte át most azokat a heteket amiket én. 
Remélem tetszik ez a rész nektek. :) 
Vágtában írtam, amint hazaértem ma felvételiről egyből nekiugrottam. 

Legyen sikeres második félévetek! 

Jó olvasást Drágáim! 
Várom a megjegyzéseket és a pipákat.:)

Puszi: Lishiza xx.



"Egyes titkok elvesznek, valamelyek felszínre kerülnek. Amik kitudódnak azokat nehéz feldolgozni, de segítséggel mindig túl lehet vészelni. Még ha első hallásra az egészet viccnek gondolnád, aztán csak később jössz rá, hogy ez teljesen komoly. Próbálsz pozitívan hozzáállni, de egy óvatlan pillanatban megcsuklasz, elgyengülsz, sírni kezdesz és teljesen összetörsz..."



Sophie Angel



A göndör édesen játszott egy barna tincsemmel, míg ajkaink párhuzamban mozogtak. Jobb kezét derekamra csúsztatta, s egy gyors mozdulattal a csípőjére ültetett. Szerettem volna a következő szintre lépni, többet akartam egy egyszerű csóknál, de az eszem azt súgta míg nem tudom kivel van dolgom, addig még a csókot se engedjem meg... Kezeit pólóm alá csúsztatta, míg én a bűntudatommal együtt eltoltam magam tőle.

-Harry - lihegtem megrázva a fejem. - Ne-nem akarom... - kezeinket összekulcsoltam, hogy éreztessem vele a bizalmam, ám nem nagyon érezte. A zöld szempár késként fúródott belém, mint amikor valami nyomasztja az embert de képtelen elmondani, hogy mi az. Arcáról sugárzott a csalódottság, de hamar kiült egy gyermeki mosoly rá. Édesen alsó ajkát beharapta és leborított magáról. Megsértődött rám.
-Hova mész? - kérdeztem abban a hitben élve, hogy nem csinál őrültséget. Lazán megvonta a vállát, még arra se méltatott, hogy felém fordulva közöljön egy rohadt mondatot. Magamba fojtva dühömet utána rohantam a szobába. Túlságosan féltettem, ki tudja mire képes ilyen állapotban... Itt gondolok arra, hogy újra nekiáll piálni, pedig gyógyszereket vett be, hogy csillapítsa fájdalmát.
Berontva a szobába Harry-t az ágyban fekve találtam fejére húzva a takarót durcizott. Érkezésemre felkapta a fejét és közömbösen üres tekintettel meredt rám. Nevetve dőltem neki az ajtófélfának, elképesztően vicces látványt nyújtott egy felnőtt férfi befordulása.
-Ne értsd félre... - szólaltam meg nem tűrve tovább a közöttünk lévő éles feszültséget. - Nem az aminek tűnik, én csak ne...
-Nem bízol bennem. Tudom. - vágta rá, nem is hagyva, hogy befejezzem a mondanivalóm.
-Megengeded, hogy végig mondjam? - emeltem fel hangom, Harry felült, várta, hogy közelebb menjek. Kezét nyújtotta felém, majd lágyan magára húzott. - Teljes mértékben megbízok benned, kérlek ne kezdjük megint. Én csak...csak... - a Göndör hirtelen megemelkedett, kezeit fejem mellé tette, így tartotta meg testét. Lassan rám gurult, de óvatosan, hogy ne essen bajom, türelmesen várta, hogy olyat mondjak, amit Ő szeretne hallani... De nem. Nagyon nem álltam rá készen.
-Vigyázok rád! - simított végig hasamon, gyengéd érintése miatt libabőrös lettem. Puha csókokkal hintette be nyakam és kulcscsontom, szemeim mellkasára vándoroltak. Akartam Őt!
-Harry - suttogtam szaporábban véve levegőm, amint megéreztem az alsógatyáján keresztül keményedő férfiasságát. - Kérlek még nehh... - mondatom felébe belenyögtem, túl gyorsan csapott le ajkaimra. Szerettem ezt a piszkos, szenvedélyes oldalát, egészen más volt, mint a pár perccel azelőtti - célzok itt a takaró alatt duzzogó kisfiúra, khm. - Izmos karjába markoltam, mikor megéreztem a melltartóm csatjánál motoszkálni végtagját. Hiába volt az a sok "kérlek" és "nem akarom" szó, a srác teljesen beindult, mint egy pedofil, nem szállt le rólam. Lassacskán elegem lett a folytonos könyörgésből, megelégeltem magam, s az utolsó pillanatban kinyögtem azt amit titkolni szerettem volna. - Szűz vagyok. - néztem káprázatosan csillogó szemeiben. Abban a pillanatban legurult rólam, az ágyon elterülve szuszogott nagyokat a plafon felé. Hajába túrt, s lerúgta magáról a takaró maradék részét.
-Kicsinálsz csajszi. - nevetett fel őrült módjára. - Egyszerűen kicsinálsz. Olyan szinten feláll tőled a...a...
-Jézus? - emlékeztettem egy múltbéli hibájára. Ha apám megtudná ezt, tuti kicsinálná Harry-t, azért mert ilyet merészelt mondani egy Szentre, és engem is, azért mert összeszűrtem a levet egy rossz fiúval.
-Az. - fordította fejét felém. Oldalára fordult, s alkarján megtámasztva magát figyelt. - Miért nem mondtad? - jól tudtam, hogy a szüzességemre célzott, mégsem bírtam megszólalni, inkább csak nagyokat pislogva hagytam, hogy pír kússzon orcáimra. Szólásra nyitottam ajkaim, de Harry beelőzött. Arcvonásai hirtelen elkomolyultak, máris látszódtak a karikák szemei alatt. - Kérlek ne hivatkozz arra, hogy "alig ismerjük egymást". - kisebb idő múlva elsápadt, nem tudtam milyen szörnyű gondolatok futnak keresztül az agyán, de éreztem, hogy nem lesz jó vége. - Közöld velem szemtől szembe, hogy nem bízol meg bennem, vagy, hogy nem akarsz tőlem semmit. De ne hazudj nekem ilyeneket...
-Állj! - tornásztam magam ülésbe, olyan hirtelen, hogy leesett a földre a takaró. - Ne kezdjük megint, Harry ne gyere újra a "nem bízol meg bennem" kitalált ötleteddel, mert ez rohadtul nincs így. Én csak még nem akarom most, nem tudom, hogy helyes lenne-e ilyen hamar döntést hozni, ráadásul...
-Jó éjt! - állt fel közbeszakítva ismét a mondandóm, majd lassú léptekkel az ajtót célozta meg hóna alatt a párnájával és a paplanjával. Szomorúan néztem utána, ahogyan kinyitja az ajtót, majd becsukja azt és így a pillanatnyilag beáradó fény eltűnik. Pofátlanság? Talán. Részemről? A Göndör részéről.
-Hagyj itt te is. Kösz! - temettem a párnák közé rideg arcom. És ismét kezdődik minden előröl, esélyt se adott arra, hogy elmagyarázzam a dolgokat. Most őszintén, ki az aki kiakad azért mert egy csaj nem fekszik le vele? Ó, igen... Hát Harry Styles! Amúgy pedig tökéletesen átéreztem azt amin keresztül ment, hiszen tartozott még nekem egy-két vallomással. Úgy döntöttem nem hagyom annyiban és kiderítem, mit titkol. Ha nem lettem volna hulla, tuti utána mentem volna...


***


Harry Styles


Futok, nem kapok levegőt, értelmetlenül kiabálok mindenféle segítség félét, csakhogy hiába, mert senki nem hall. Az eső zuhogni kezd és a közeledő zaj egyre nagyobbá növi magát a csendben. Egy rohadt ajtó választ el engem a szabadságtól. Pontosabban kettő ajtó. Egy hófehér és egy éj fekete. Választanom kell, a sötét vagy a világos. Az egyik a józanságot, a hűséget, a szeretetet és a szabadságot jelzi, míg a másik a gonoszságot, a hatalmat, az értelmetlenséget és a fogságot fogja maga köré. Hogy melyik az amelyikbe be kell mennem már nem tudom meg, ugyanis kifutottam az időből. A zaj utolért, hirtelen megnyílik alattam a föld, lábaim megremegnek, majd elgyengülnek. Szívem összeszorul, s hirtelen a torkomba ugrik. Még egy nyilalló érzés a mellkasomba és lezuhanok a mélybe. Szemeimet összeszorítom, sikoltásom pedig elveszik a tengernyi sötétségben...


Szemeim azonnal kipattantak reggel. Hirtelen kaptam homlokomhoz ahol konstatáltam, hogy az izzadság gyöngyözik. Álom volt, csak egy idióta álom, ami nem jelentett semmit. Kinyújtottam jobb kezem, hogy meggyőződjek a körülöttem lévő világról.

-Sophie?! - ugrottam fel egy kicsit megijedve, hamarosan rájöttem, hogy az éjjel megint cserben hagytam, esélyt se adva neki, hogy megmagyarázza a dolgokat. Tulajdonképen nem is kellett volna megmagyaráznia semmit, azén őrültségem miatt történt az ami történt. Tartoztam neki egy nagy vallomással.
Felálltam a kanapéról és gyors léptekkel a hálószoba felé igyekeztem, remegő kézzel nyúltam a kilincs után, mikor az ajtó kinyitódott. Fáradt sápadt arcát nézve szívem belesajdult. Hiába akartam neki mindent bevallani, nem szerettem volna kitenni ekkora lelki traumának. Túlságosan féltettem Őt!
Próbáltam továbbra is "poker face"-szel elhaladni mellette, bár a szörnyű éjszakám után nagyon jól esett volna egy meleg ölelés tőle. Kezem éppen hogy hozzáért bársonyos bőréhez, máris kirázott a hideg, így elveszítve a kontrollomat elkaptam a karját. Zavarodott tekintete hideg zuhanyként ért, nem is tudom mit gondoltam... Talán, hogy azonnal a karjaimba ugrik, mert én vagyok Harry Styles? Vagy fogalmam sincs... Miután nem küldött el a fenébe azzal, hogy hozzáértem lejjebb vezettem karján kézfejem.
-Mit akarsz Styles? - suttogta tekintetét belém fúrva. Sötétbarna szemei csillogtak a sötét szobában.
-Khm-khm - köszörültem meg torkom ezzel is időt nyerve magamnak. - Nem úgy gondoltam a tegnap estét, csak érted... Fáradt voltam, a sebem még most is lüktet és egyszerűen csak azt szeretném ha-ha... Nos igen. - idegességemben kócos fürtjeim közé túrtam, őszintén belül nevettem magamon, hogy nem tudtam kinyögni egy rohadt szót.
-Szóval így állunk - nevette el magát, kirántotta szorításomból kezét és gyorsan összeszedte a tegnapi holmijait.
-Mi-mit csinálsz? - álltam elé megrökönyödve.
-Haza megyek. - felelte. Komoly tekintettel, hirtelen bevágtam az ajtót, ijedtében összerezzent a törékeny lány.
-Ah, majd ha fagy! - dőltem neki a nagy faajtónak. Mellkasom előtt keresztbe font karokkal zártam el útját. Az apja rám bízta, megmondta, hogy ne merjem elengedni, de még fontosabb hozzá ne érjen a lányához senki. Thomas azt is a lelkemre kötötte, hogy ne alakítsak ki testi kapcsolatot vele, khm... nem kellett feltétlenül mindenről tudnia...
-Állj el előlem! - annyira nem méltatott, hogy rám emelje a tekintetét. Kezét csupasz mellkasomnak támasztotta, lyukat égetett a bőrömre, olyan forrón tapintott.
-Nem akarom, hogy bajod essen...
-Harry - sóhajtotta, olyan fájdalmasan, hogy a fejembe percekig visszhangzott. - Már rég bajom esett, elkéstél. Most pedig engedj haza, hiányoznak a szüleim.
-Nem! - erősen megmarkoltam csuklóját, a dühtől vérben forogtak csodás, barna szemei. Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de tartanom kellett magam.
-Nem hallottad?! - kiabált velem, rosszul érintett, hiszen én csak védeni akartam. Olyan makacs, olyan önfejű, olyan... Ahh! Egy ideig táncolt az idegeimen, de tudjuk, hogy én nem a türelmemről és a kontrollomról vagyok híres, egyszer csak elszakadt nálam a cérna.
-A kurva életbe Sophie! Mit nem értesz azon, hogy maradj a seggeden? Meg akarlak védeni, a lelkemre, nem is... Inkább a szívemre kötötték, hogyha nem védelek meg kinyírnak! Nemcsak a saját életeddel, hanem az enyémmel is játszol! - dühkitörésem közepette nem vettem észre, hogy a lány lerakta a holmijait és leült az ágyra. Didergő ajkakkal - amiket egy vonalba préselt -, nézett maga elé, nem szidott, nem is nézett én rám, nem sírt...
-Miért? - nyögte keservesen. - Mi folyik itt Harry? Miért vagyunk itt? Ki bízott meg téged? Mi történt, egyáltalán mi közöm van ehhez? Miért kell mindig szenvednünk? - lassan felállt és gyöngéden átkarolta derekamat. Beleborzongtam az ölelésébe, erős érzelem hullám futott át rajtam.
Sírtam volna kétségbeesettségén, de egyikőnknek mindig erősnek kell maradni, még ha sokszor nem is az. Viszonoztam ölelését, perceken belül már kényelmesen feküdtünk a nagy franciaágyon. Eszembe jutott a hajnalban álmodott történet, így még jobban bújtam hozzá a lányhoz. Kezével derekamat ölelte, lábaink egymásba fonódtak és csak feküdtünk némán.
-Szerinted a szüleimet izgatja, hogy eltűntem? - simított végig arcomon, majd áttért mellkasomra, onnan kezemre, s a kézfejemnél megállt. Édesen játszott gyűrűsujjamon lévő egyszerű ezüst karikával. Úgy éreztem itt az ideje mindent tisztázni, mindent bevallani neki, el kellett neki mondanom, vagy a kapcsolatunk úgy jár, mint én a képzeletbeli világomban... Elveszik a sötétségben.
-Az apád volt. - teste megfeszült, befejezte kézfejem simogatását és felült.
-M-mi az, hogy az apám volt? - ajkai ismét vad didergésbe kezdtek. - Mit tett az apám? - a neheze csak akkor jött, nem fújhattam visszavonulót, hiszen ha már belekezdtem kötelességem befejezni. És ahogyan ismertem Sophie-t, addig nem hagyott volna nyugodni, sőt talán még valami hülyeséget tett volna magával... Bele sem mertem gondolni.
-Tudod van egy szövetség - kezdtem. - First Reaction of Exellente Enemy, röviden FREE. Az apád öhm... Voltak évek mikor... - nem tudtam normálisan összefoglalni neki a helyzetet. Tényleg nagyon paráztam, hogy ijedtében vagy a sokkos állapotában olyat tesz amit nem igen kellene. Tágra nyílt szemekkel kémlelt, tekintetéből csak annyit lehetett leolvasni, hogy várja a választ. - Mindenkinek volt sötétebb korszaka, az apádnak is. - zártam rövidre. Sophie okos lány, túl okos így egyből megértette.
-Nem! - kiáltott fel, és azzal a lendülettel felugrott. - Nem! Harry nem, hazudsz, megint hazudsz! Miért?! 
Meglepődtem mikor ilyeneket vágott a fejemhez, meg is értette, nem könnyű az ilyet feldolgozni. Első hallásra pedig a torkán akad az embernek. 
-Az apám nem ilyen. Soha nem volt konfliktusa, soha nem voltak ilyen barátai, soha...so-soha... Harry mondd el az igazat. Könyörgöm! - ez az  szó amit nem szívesen hallottam senkitől se. Könyörgöm! Ne könyörögjenek, mert elvesztem a maradék erőmet is és teljesen összetörök. Férfi vagyok, nem pedig egy sírós cicafiú, de ha egy lány könyörög, ott már gondok kezdődnek. 
-Shhh! - húztam magamhoz. - Tudtam, hogy nem kellett volna elmondanom. A fenébe is! - túrtam barna tincsei közé. Vállai rezegtek, sírni kezdett... 
-Ő bízott meg? Ő kötötte a lelkedre, hogy ne essen bajom? Várjunk... Ha Ő is benne volt a FREE-ben akkor Luke... - hadarta egy levegővel. 
-Igen. - kezeimmel olyan szorosan öleltem, ahogyan csak tudtam. Szeretni akartam, úgy szeretni, ahogy még soha senkit. Összeállt neki a kép. 
-Ezért raboltak el, mikor megvádoltalak, hogy feldobtál nekik csak a terved része volt, ezért van ez az egész cirkusz. De mégis, mit tett az apám? Miért kell engem bántani? - a kép tisztulni kezdett neki, de még mindig akadtak megválaszolatlan kérdések, oh... Tényleg nehezebb volt, mint hittem. - Én vagyok a gyenge pont. Igaz? - válaszul bólintottam. Fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna tennem, olyan együgyű vagyok ilyen téren. 
-Remélem ezek után nem mondasz rám olyat ami nem igaz... Hiszel nekem? - töröltem le könnyeit nagy tenyeremmel. Kezeim közé fogtam arcát és a homlokomat az övének támasztotta. - Légy erős! Tudom, hogy kibírod, én itt leszek neked. Együtt átvészeljük.
-Hiszek. - éreztem ahogyan közelebb húz magához és belemarkol a karomba, hogy felhúzhassa magát hozzám, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Elkaptam tarkóját, míg ő nyakam köré fonta karjait, a lágy csókból kemény, durva és vad csók válik. 
-Héj... - toltam el magamtól. - Azt is a lelkemre kötötte, hogy ne lépjek kapcsolatba a lányával. - vigyorogtam. Sophie átvette a mennyezet fehér színét, azt hittem rosszul lesz, de akkor hirtelen ledöntött az ágyra és az ölembe ült. Melltartó kapcsához nyúlt majd lassan kikapcsolta. 
-Leveszed? - kérdezte pimasz mosollyal. Ledermedve figyeltem minden egyes mozdulatát. Nem hittem a szememnek. 
-Sophie, ne... Nem fogok tudni leállni és olyat teszek amit nem kellene, Thomas...
-Nem! - fogta be számat. - Most nincs Thomas, nincs apa, csak Te és Én! - suttogta. Mohón ajkaimnak esett, akármennyire is kívántam tudtam, hogy csak azért teszi mert nem akarja tovább a "jó kislány" szerepét betölteni. 
-Nézd - hajoltam el előle. - Tényleg nem szükséges ez. - komótosan állt fel, mintha direkt arra ment volna, hogy jobban felizgassa férfiasságom. Miket beszélek? Hiszen arra játszott. 
-Te tudod. - vonta meg vállát. A hálószoba ajtaja felé indult, azonban a küszöb előtt megállt. A csipkés fekete fehérnemű pedig a földön landolt. - Hoppá! Megyek zuhanyozni. Talán csatlakozhatnál... - nevette el magát és elsétált.
-Még meggondolom! - kiáltottam utána. Alsó ajkam beharapására kényszerültem, ha nem lennénk ebben a helyzetben simán utána mentem volna. De tudtam, hogy csak azért játszotta az erős lányt, mert fél. Fél, félt engem. Félti magát. Egyszerűen csak fél. Hiszen a könnyek még mindig ott csillogtak a szemeiben. 
Tényleg kétszer kellett meggondolnom magam, hogy nem menjek utána, de végül úgy döntöttem, hogy egy kicsit változtatok magamon. Helló türelmes és önkontrollos Styles! 
Egy laza mosollyal terültem el az ágyon és épp az előbb látott női testrészeken járt az eszem, mikor egy éles sikolyt hallottam. A mosolyom eltűnt, hosszú léptekkel futottam ki a szobából egyenesen a fürdőig. 
-Sophie - fordultam a földön kuporgó lányhoz, szakadozva vette a levegőt, figyelme egyre elvesződött. Tekintete sötétebb és kopárabb lett. - Sophie, mi történt?! - csak az ijedség miatt kérdeztem, hogy mi történt, nagyon jól tudtam, hogy mi a baja. Pillanatokon belül elvesztette az eszméletét és tudtam, hogy komolyabb a baj, komolyabb, mint a múlt éjjel. Ez nem csak egy egyszerű asztmás roham volt, attól tartottam, hogy már nem tudok mit tenni. A mentőt tárcsáztam. Ahogyan néztem, míg hordágyra rakják, majd betolják a mentőbe, éreztem azt, hogy elveszik a türelmem illetve az önkontrollom, és a föld megnyílik alattam. Lábaim megremegnek, elgyengülnek, végül teljesen elveszítem erőmet és a földre hullok. Elveszek a sötétségben...


10 megjegyzés:

  1. De Liziiiiiii!!!! Neeeeeeee :c Miért csinálod ezt velünk? Bár imádlak is, de hogy bírjak ki egy hetet Just Be FREE nélkül?? Chajjj...te :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó tanács: türelem és önkontroll. :DDD
      köszönöm. xx.

      Törlés
  2. Nem tudok mit mondani 🙈 Csak annyit, hogy próbálok türelmes lenni *-* Ismét fantasztikus rész lett és megéri várni a következőre :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, most tényleg örülök, hogy tetszik:) Olyan gyorsan írtam meg, nem ültem rajta napokig és ilyen... Vágtás rész lett. Nagyon féltem a véleményetektől, de köszönöm xx. <3

      Törlés
  3. Úr Isten Eliza!!!! Nem kapok levegőt *-------------* <3

    VálaszTörlés
  4. Na jó. Akkor most türelmes és önkontrollos Biának kell lennem, hogy kibírjam azt az egy hetet.
    A rész eszméletlen jó lett, mint a többi. Siess a kövivel! 😘

    Bia xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi ^^ xx.
      türelem új részt terem c: <3
      köszönöm xx.

      Törlés
  5. Most találtam meg a blogodat és IMÁDOM gyorsan a kövit!!!!!☺😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy rábukkantál, köszönöm. :) xx. ♥

      Törlés